Kapcsolat

Harangtorony Szálló

Cím: 9730 Kőszeg, Várkör 44
Recepció: +36 94 500-400
E-mail: info@harangtoronyszallo.hu
NTAK szám: SZ22034558

Szobafoglalás



Szent Imre templom

Szent Imre templom

A templom építésére egy Walent Marx nevű kirschlagi osztrák építőmesterrel kötöttek szerződést. A templom később, 1673-ban a katolikusoké lett, 1697-től kezdődően 1894-ig, a Jézus Szíve-templom felszenteléséig mint plébániatemplom működött.
A templom mai formájában gótizáló, késő reneszánsz épület. Gótikus arányú, hosszúkás formájú, reneszánsz részletképzésű abalakai is egészen sajátosak. A hajó északi oldalához csatlakozó kápolna és sekrestye az 1670-ben történt barokk bővítés eredménye. A két templom között levő temetőről azonban még az 1670-es források is mint létezőről számolnak be.
1703-ban Franz Anton Pucheim bécsújhelyi püspök szentelte fel katolikus rítus szerint, ekkor kapta a Szent Imre titulust. A jezsuiták érkezése után a város plébániatemploma lett, a Jézus Szíve-templom építéséig. Az épület gótizáló stílusú, nagyobbrészt és szándékosan a mellette álló Szent Jakab-templomra hasonlít. Főoltárának képén Szt. Imrét ábrázolták (ifj. Dorfmaister István alkotása), mellette Szt. Péter és Szt. Pál apostolok vannak, az oltár két oldalán Szt. István és Szt. László, magyar királyszentek szobrai állnak. A templomot jelenleg a kőszegi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat gondozza.


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Harangtorony Szálló - MagyarHarangtorony Szálló - németHarangtorony Szálló - angol