Bemutatkozás

Az Alpok lábánál, Kőszeg szívében, a belvárostól egy percnyi sétára helyezkedik el a Harangtorony szálló. Tanszállónk a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szakképzőhelye.
Szakképzett munkatársainkkal együtt dolgozva diákjaink elsajátíthatják a szakma alapjait, gyakorlatban alkalmazhatják tudásukat, valamint nyári gyakorlataikat is teljesíthetik. Szállodánkba várjuk Kőszeg és környékére érkező turistákat, kirándulókat, feltöltődni vágyókat. A pihenésük kellemesebbé tételéhez recepciósaink számos programajánlattal, túrázási lehetőségekkel állnak vendégeink rendelkezésére. Az odafigyelő gondoskodás, a törődés nálunk a mindennapok része, így tesszük pihenését igazán felhőtlenné.
Reméljük, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy felejthetetlen emlékeket őrizzenek az itt töltött napjaikról.

Szobatípusok

A Harangtorony Szálló 25 szobával rendelkezik, ahol egyidejűleg 65 fő részére tudunk kényelmes szállást biztosítani. Ágyaink vendégeink kérésének megfelelően minden szobánkban franciaággyá illetve különálló fekhellyé alakíthatóak.

Kétszemélyes szoba

Várkörre néző, modern kialakítású, zuhanyzós kétágyas elrendezésű szobák, melyből 12 szoba áll vendégeink részére. Az első emeleten főzőlappal, hűtőszekrénnyel, kisgépekkel

Megnézem »

Összenyitható szoba

Connecting szobáink szállónk első és második emeletén helyezkednek el. Mind a négy összenyitható szoba, modern berendezésű, várkörre panorámás. A connecting

Megnézem »

Családi szobák

Háromágyas családi szobáink szállónk első emeletén helyezkednek el. A négy, modern berendezésű szoba a templomkert udvarára néz. Az első emeleten

Megnézem »

Apartmanok

2 db erkéllyel rendelkező, 1 db erkély nélküli apartman: konyhával rendelkező erkélyes apartman: Alapterület: 34m2 2 db 90×200 cm méretű

Megnézem »

Áraink

Kétágyas szoba: 7000 Ft /fő /éjszaka

Apartman 2 fő részére: 16000 Ft /éjszaka

Családi szoba 3 főre: 16500 Ft /éjszaka

Pótágy: 4000 Ft/fő/éjszaka

Egyágyas felár: 4000 Ft/éjszaka

Háziállat: 3000 Ft/éjszaka

Éjhosszabbítás 3 éj után: 5000 Ft/fő/éjszaka

Gyermekkedvezmény szülőkkel egy szobában:
1 gyermek 5,99 év alatt ingyenes
6-13,99 év között 4200 Ft/ éjszak

Szolgáltatások

Lovaglási lehetőség​

Lovaglási (lovas oktatás, tereplovaglás) lehetőséget biztosítunk vendégeink részére. Amennyiben igénybe szeretné venni -e lehetőséget, kérem foglalása elött szíveskedjék érdeklődni a részletekről.

Borkóstolás

„A borok ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek. Ez egészen természetes…”(Hamvas Béla)

Csoportoknak igény esetén egész évben borkóstolást is szervezünk környékbeli családi borászatok segítségével. A borkóstoló során megismertetjük vendégeinket a bor kóstolásának művészetével, a kőszegi szőlőtermesztés – borászat hagyományaival, annak múltjával és jelenével.

Konferenciaterem

Több méretű teremmel állunk vendégeink részére külső helyszínen, amelyben egy díszterem is található, mely 120 fő befogadására alkalmas. Különböző technikai berendezéseket tudnak igénybe venni projektor, interaktív tábla, flipchart tábla, laptop, hangosítás, felvétel készítés (hang, video).

Idegenvezetés​

Az ország műemlékekben egyik leggazdagabb városa Kőszeg. Hangulatos, romantikus utcák, a régi házak, Közép-Európa egyik legszebb tere, a csodálatos Jézus Szíve Plébániatemplom, az ország legrégibb fogadója mind Önre vár. Fedezzük fel közösen az ország műemlékekben egyik leggazdagabb városát! Kiderül, hogyan menekült meg Bécs a török seregtől Kőszeg segítségével; miért harangoznak Kőszegen 11 órakor; melyik épületben szállt meg Mátyás király; honnan származik Ottlik Géza híres regényének idézete és még sok más…
A látnivalók után egy pohár Kőszegi Kékfrankossal koccintva tesszük feledhetetlenné városnéző sétánk.
További információért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.

Transzfer

Előzetes egyeztetés után lehetőséget biztosítunk vonattal városunkba érkező szállóvendégeink, csoportjaink számára csomag illetve személyszállításra. Külső helyszínek eléréséhez is biztosíjuk a transzferszolgáltatásunkat.

Általános információk

Az alábbiakban olvashatja szálláshelyünk szolgáltatásainkra vonatkozó általános információkat. Amennyiben nem találja a felmerült kérdésére a választ, további tájékoztatásra lenne szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba.

  • Az ár tartalmazza

Szállást a választott szobatípusban reggelivel 8-10 óra között a szálló éttermében 
– Internet hozzáférést szálló egész területén
– az első emeleti közös konyha használatát, amely főzőlappal, hűtővel, illetve kisgépekkel felszerelt

  • Szobák elfoglalása

Érkezés napján 14:00-18:00 között. (későbbi érkezési szándékát, kérjük előre jelezni szíveskedjék)

  • Szobák elhagyása

Elutazás napján 10:00 óráig

  • Gyermekkedvezmény

0–5,99 éves gyermekek számára ingyenes (két fizető vendéggel egy szobában)
6-13,99 éves gyermekek számára 7.000 Ft/éj reggelivel (két fizető vendéggel egy szobában)

  • Háziállat

Örömmel fogadjuk kis és közepes méretű házi kedvenceiket 4.000 Ft/éj

  • Szoba bekészítés

Előzetes egyeztetés alapján, felár ellenében vendégeink részére szobai bekészítésre van lehetőség

  • Parkolás

A szállónk saját parkolóval rendelkezik, melyet vendégeink térítésmentesen vehetnek igénybe

  • Helyszíni fizetés

A szálló szolgáltatásainak ellenértéke a helyszínen készpénzben, átutalással, bankkártyával és Szép kártyával egyenlíthető ki